Dunaszőkítés − Anti-tóksó

A felkelő nap országába repíti Szőke András a Duna Televízió nézőit Dunaszőkítés című sorozatának újabb részében február 21-én, 15 óra 20 perckor, ahol szó lesz a sushi készítés fortélyairól, a cumóbirkózásról és a yumeiho masszázsról. Míg mi, magyarok nyílzáporral és pirospaprikával írtuk be magunkat a történelembe, addig Japán legnagyobb ajándéka a világnak különleges gondolkodásmódja és életfilozófiája. Ebbe kóstol bele Szőke András a Dunaszőkítés következő részében, ahol ezúttal yumeiho masszázstudományát próbálja ki egy önként jelentkezőn, és jégbe hűtött sushival kínálgatja a közönséget. A műsorvezető barátjánál, Badár Sándornál jobb kísérőt nem is kaphatna maga mellé, hiszen Magyarországon kevesen mondhatják el magukról, amit Badár megtehet: a nagy karate mester, Oyama tanítványa volt. Színpadra lép még a Vivat Bacchus és az Egri Szilaj Dobkör, valamint lesz színpompás kimonó-bemutató, és Buglya Sándor újabb régi, szép emlékeket előcsalogató filmes eszközökkel rukkol elő. S hogy miben rejlik Japán titka? Badár szerint a mosolygásban… Minimum 60 évig! Most vasárnap azonban egy órával is beérjük – tartson velünk, ha szereti Szőke Andrást! Ha pedig nem, akkor is, mert Taliándörögd hétköznapi hőse Magyarország többszörös sumo-bajnokával, Libor Dezsővel méri össze erejét!


Kapcsolódó cikkek:

Teljes tévéműsor
Cím: Dunaszőkítés − Anti-tóksó
Műfaj: szórakoztató műsor