Nem, nem, nem

2009-10-19 17:01

RTL Klub: Csillag születik

A Csillag születik nem egy kifejezetten utálható műsor. Pedig Oroszlán Szonja mindent megtesz azért, hogy sürgősen a távirányítóért nyúljunk, ha kinyitja a száját.

Nem, nem, nem
Oroszlán Szonja
Amikor a Valami Amerika című filmben Oroszlán Szonja ostobácska szőke nőcit játszott, azt lehetett hinni, színészi eszköztárának mélyére nyúl le – most kiderült, egyáltalán nem színészkedett. Nem is értem, mit keres a zsűriben. A többieket igen. Fáy Miklós neves kritikus, ráadásul van benne némi Simon Cowell-szerű fenegyerekség, (ő a Britain’s Got Talent, ahogy egyszer valaki nevezte, az „angol Csillag születik” zsűrijének tagja) amolyan „nekem úgyse tetszik annyira, még ha a többiek elájulnak is” típus – kell egy ilyen figura ehhez a versenyhez. Szirtes Tamás színházigazgató és rendező, ő a „joviális öregúr” megszemélyesítője, kicsit megengedőbb, mint Fáy, a produkciót nem annyira a „borzalmas” vagy „nem borzalmas” kategóriákba sorolja, inkább azt nézi, van-e helye színpadon vagy nincs.
Hernádi Judit immáron profi tévés személyiség, aki a Heti Hetesben pontosan megtanulta, melyik arckifejezés „üt”, melyik szemforgatáson nevetnek a nézők, és bele is jött a kritikusi szerepbe. Itt most kicsit Megasztáros „Somát” alakít, azt azonban jóval kevesebb manírral. Oroszlán Szonja jelenléte viszont rejtély. Annyira nem természetes, viszont annyira ellenszenves, hogy az már fáj. Hanghordozásában és tekintetében is olyan, mintha azt hinné, neki most gyengeelméjűekhez kell emelt hangon beszélnie, miután végignézte a retardált produkciókat. Széles gesztusokkal jelzi, ha megijed: kikerekíti a szemét, ha megdöbben, óvatosan leejti az állát, ha valami elképesztőt lát. Ha továbbjuttatja a versenyzőket, napközis tanító nénit játszik, aki megsimogatja a szépen rajzoló Pistike buksiját.
képalá
A zsűri: Oroszlán Szonja, Fáy Miklós, Hernádi Judit és Szirtes Tamás
Van két műsorvezető is, Stohl András és Ördög Nóra, akik nem annyira műsorvezetők, mint inkább időnként megjelenő kommentátorok. A rendező biztosra megy, pontosan ugyanabból a szögből mutatja őket, mint ahogy a Britain’s Got Talent felkonferálóit látjuk, csak valahogy se Stohlnak, se Ördögnek nem jut eszébe egyetlen épkézláb megjegyzés sem a bemutatott műsorszámok alatt és után. Stohl András láthatóan zavarban van attól, hogy szó szerint is a háttérbe szorult, dolga igazán nincs, és mivel a résztvevők nagy többségének színpadi karrierje tiszavirág életű, nem fordít nagy energiát arra, hogy megismertesse őket a nézővel. Nincs részvét, nincs drukk, szevasz, itt voltál, kiestél, mehetsz haza, holnapra senki nem fog rád emlékezni. Mintha már belefáradt volna ebbe az egész tévés szereplésbe – Ördög Nóra meg azt hiszi, már bele is tanult.
A műsor kétféleképpen szórakoztat: egyrészt bemutat nyilvánvalóan értéktelen, viccszámba menő produkciókat, hadd röhögjük ki egy kicsit az egyszeri embert. Aki nagyon béna, azt picivel tovább hagyják a színpadon, égesse magát még, sőt, egyszer vissza is hívják az illetőt, ugyan csináljon hülyét magából még egy percig, ha lehet. Másrészt viszont időnként megcsillan a valódi tehetség: bűvészek, énekesek, táncos gyerekcsoport, akrobaták, Volt egyszer egy Vadnyugatot „éneklő” fiú – csak néhányan azok közül, akiket szívesen nézünk, mert amit a színpadon produkálnak, az valóban jó; legalábbis ígéretes.

képalá
A műsorvezetők: Stohl András és Ördög Nóra
A magyar Susan Boyle-t ugyan még nem fedezték fel, de butaság is lenne azt gondolni, hogy nekünk mindenben a külföldöt kell majmolni. Örülni kell annak, hogy sok önjelölt zseni között fel-felbukkannak olyanok is, akiket megjósolhatóan viszont fogunk még látni a szórakoztatóiparban. Miattuk jó nézni ezt a műsort, még ha előre tudjuk is, kit fog a zsűri kiejteni, vagy versenyben tartani. Ha a produkció bukásra van ítélve, egy-egy számot addig nézhetünk, amíg mind a négy zsűritag meg nem nyomja a „nem”-et jelző gombot, tovább pedig csak az juthat, aki négy egybehangzó „igen”-t kap. Kár, hogy Oroszlán Szonjára nem lehet szavazni. Tartok tőle, gyorsan megkapná mind a három „nem”-et.
Szerző: Lovardi Tibor
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Te mit gondolsz Oroszlán Szonjáról, mint zsűritagról? Szavazz itt!
Lapozz tovább interjú&kritika oldalunkra, ahol még több kritikával és interjúval várunk még!

  • Nyomtatás
  • Értékeld a cikket!

  • Teljes tévéműsor

Szólj hozzá a cikkhez!

A cikkhez még nem szólt hozzá senki, legyél Te az első! Vélemény írásához lépj be! Ha még nem vagy tag, regisztrálj a tv24-re!

Spórolni tudni kell!
Olcsóbbat.hu
CD lejátszók
CD lejátszók
akár 9 000 Ft-ért
Mobiltelefonok
Mobiltelefonok
akár 8 000 Ft-ért
Hajvágók
Hajvágók
akár 1 500 Ft-ért
Gyümölcscentrifugák
Gyümölcscentrifugák
akár 3 000 Ft-ért
 
Vásárlás (x)
Kirakat.hu
  Samsung LE32C530 106200 Ft
  LG 42LD420 136500 Ft
  Samsung LE37C530 127800 Ft
  Samsung PS42C450 119900 Ft

Még elcsípheted!