A Duna Tv Bajor Imréje

A Duna Televízió is beszállt a show-piacra, de egy pedigrés kultúrtévéhez méltó módon persze anti-tóksóval, ami attól lenne anti, hogy nem a tucatfekáliát adja, hanem valami sokkal ízletesebbet, ínyencnek valóbbat. Ezúttal valami távol-keletit, az adás ugyanis Japánra van tematizálva.

Szőke András testén bohócruhaként feszülő japán öltözetben jelenik meg, s feltűnik az állandó alkotótárs, Badár Sándor is, akinek annyi köze van a szigetországhoz, hogy ottani barangolásairól néhány éve Jappán címmel könyvet jelentetett meg.

Szusit készítenek egy japán hölgy és egy budapesti étterem főszakácsának közreműködésével. A szusiszakács hölgy láthatóan zavarban van, nem tud mit kezdeni a két harsány, belterjes közönségességgel hőbörgő, műbénázó fickóval – vagy inkább csak egyszerűen fegyelmezett, hiszen hat évig tanulta mesterségét. (Lehet, késével szívesen vérüket is venné, ám egyelőre a tonhalat szeleteli mívesen...)

Aztán vágás: a Vivat Bacchus nevű énekegyüttes (!) dalol Szőke közreműködésével: japános dallamú, közhelyesen karikatúraszerű dalt adnak elő. Ez minimum sértő... Aztán Badár és Szőke Japánról beszélget. Zavaros, rossz poénokkal tűzdelt dialógus. Hogy van a mérgezű fugu hal, Szentesen meg csak a kárász. Szőke meglepődik, hogy a szusi igazából nyers hal.

Aztán szumóra váltanak, s beül közéjük Libor Dezső, honi bajnok. Szőke is nekivetkőzik. (Ezt más műsorokban is előszeretettel tette már.) Összacsapnak, a látvány gyomorforgató. Közben egy bejátszásban Demjén Rózsi  (!) válaszol a „miért jó vidéken élni?” kérdésre. Majd a Vivat Bacchus előadja a Fekszem az ágyon című dalt.

Itt már kezdem elveszteni a fonalat. Mi van a Japán-koncepcióval? Most folytatódik: a Tokiói Magyar Klub elnökével beszélgetnek online  a semmiről, közben készül a szusi, Szőke yumeiho masszázsban részesít egy hölgyet, bemutatnak néhány hagyományos öltözetet,  közben Badár gyerekrajzokat mutogat: várak cseresznyevirágzáskor.  Majd Szőke idegesítően katyvasz mesét dünnyög egy bejátszásban: tán egy kétkezi alkoholista éjféli hadovája is érthetőbb.

Újabb vendég jő: a Duna Tv-közeli ős-amatőrfilmes Buglya Sándor hamarosan Japánba készül, ezért megmutatja néhány ős-amatőrfilmjét. Végül az egri Szilaj Dobkör játszik (ők amúgy ősmagyar, nomád hagyományápolók!) miközben a közönség szusit kóstol...

Percekig ocsúdom. Szőke András bumfordi taplósága egyre kevésbé vicces, úgy harminc másodperc után kifejezetten bosszantó, bicskanyitogató. Pedig ő afféle kultúrceleb – legalábbis akad, aki annak tartja. Pedig Szőke csupán a modoros önismétlés bajnoka, a Duna Tv Bajor Imréje, aki a maga őserejű tahóságával képes csak működni, fennmaradni.

A csapnivaló végeredmény miatt azonban nem csupán a műsorvezető kárhoztatható, hanem a szerkesztés-rendezés teljes hiánya is: az effajta folyamatos „befejezetlen esetlegességre” (ami maga Szőke) nem lehet egy 56 perces műsort, sorozatot építeni. Az egész műsorból szinte semmi sem kerekedik ki, tele van elvarratlan szálakkal – a nézőre ömlesztett agyatlan műsorkollázsnak talán negyede követhető, szórakoztató. (Szőke és Badár az Esti Showder szigorúan beszorított műsorelemeként egykor még működött – két-három percig.)

Szóval: a fogorvosi székben ülés kínjai nem csillapodtak, s a lassan gördülő kínzó műsorpercek közben csak arra tudtam gondolni, hogy Szőke András nyilván az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásával, terápiás jelleggel kapta ezt a műsort. Másképp nehezen tudom elképzelni, hogy ilyesmire (is) fordítódhat közpénz.  De hát Magyarországon szeretünk szőkíteni: barna lányokat, gázolajat, Dunát. Pedig ez büntetendő. Akár a fodrásznál, akár a kunsági tanyán, akár a fő-fő kultúrtelevízió képernyőjén történik.