Nos, az RTL Klub kommunikációs igazgatója az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát francia és kommunikáció szakon, később újságíróként dolgozott. Televíziós pályáját a TV2-nél kezdte, ahol először szerkesztőként, majd kommunikációs területen dolgozott. Később a Viasat3 pr-vezetője, majd a Playboy főszerkesztő-helyettese lett. 2007 májusáig a TV2 pr-csoportvezetője volt, s az esztendő júniusa óta dolgozik az RTL Klubnál. Szabadidejében színházi kritikákat ír, biciklizik és vetélkedőműsorok számára feladványokat szerkeszt. – Ez a szöveg olvasható Rényi Ádám neve mellett az RTL Klub Sajtóklub nevű internetes sajtóoldalán. Hogy kommunikációs igazgatóként mi a feladata, s milyen szerepet tölt be a show businesst működtető háttériparban, az – remélhetőleg – kiderül az alábbi interjúból.
Emlékszel az első találkozásunkra?
– Azt hiszem igen. Akkoriban talán még közöd volt egy megyei napilaphoz…
Olyannyira, hogy meg is kértél, jelentessek meg egy számodra fontos cikket abban a napilapban egy Viasat-os műsorról. Majd hozzátetted: ez azért is fontos, mert a főnökeidnek minél több megjelenést kell felmutatnod.
– A megjelenések a mai napig fontosak.
Ezt egy percig sem kétlem. Ugyanakkor eszembe jutott idefelé az autóban ez a hét évvel ezelőtti jelenet. Ma már nyilván nem hívogatnál egy vidéki újságírót arra kérve, hogy feltétlenül szerkesszen a lapba egy műsor-promót, hiszen ezt megteszik helyetted a beosztottjaid. És kommunikációs igazgatóként, saját irodával az RTL székházának hatodik emeletén nyilván nem is válaszolsz minden egyes újságíró telefonjára.
– Ez nem teljesen igaz. Egyrészt, a regionális lapok legalább annyira fontosak, mint az országosak. Sőt, egy ideje talán hangsúlyosabban is foglalkozunk velük, mint mások. Az azonban tény, hogy nem én fogadok minden egyes hívást, hanem a munkatársaim, de én sem vagyok elérhetetlen.
Furcsa, hogy ezzel kezdted a beszélgetést. Hidd el, én nem csak időnként, hanem minden áldott nap elgondolkodom azon, hogy minek köszönhetem, hogy most ott lehetek, ahol vagyok. Nem viccelek, minden reggel, amikor beülök az autómba, és elindulok a munkahelyem felé, elmondom magamnak, hogy mennyire szerencsés vagyok.
Miért is?
– Mert nem az a természetes, amikor valaki a harmincas évei elején vezető pozíciót tölt be egy piacvezető televíziónál. Pont harminc esztendős voltam, amikor ide kerültem. Számomra ez a mai napig felfoghatatlan.
Te kerested a lehetőséget, vagy téged kerestek?
– Utóbbi. Akkor már másodízben dolgoztam a TV2-nél, és tetszett nekik az ottani munkám. S azt mondták, nekik ez kell.
Nagy dilemmát okozott a döntés?
– Óriásit. Ugyanis, ha az ember a Pepsinél dolgozik, nem biztos, hogy elmegy a Coca Colához… Ráadásul a TV2-nél jól éreztem magam. Sőt, tulajdonképpen minden egyes korábbi munkahelyemen jól éreztem magam, mindig egy jobbért álltam odébb. 1999-ben gyakornokként kezdtem a Népszavánál, 2002-ben lettem sajtófőnöke a Big Brothernek. Később tettem egy kis kitérőt a már általad is említett Viasatnál, majd főszerkesztő-helyettese lettem a Playboynak. Ez után ismét a TV2 következett.
„A műsort szolgáljuk, nem a műsor szolgálja a munkánkat”
Apropó kitérő. A nagy csatorna után milyen volt egy kisebbnél dolgozni?
– Izgalmas. Egy kis csatornánál sokkal látványosabb eredményt lehet elérni, mint egy nagynál. Itt ugyanis gyakran nehéz megmondani, hogy a sajtómegjelenések a sajtóosztály munkája miatt működnek-e, vagy önmagukat generálják egy-egy adott műsornál. Egy kis csatornánál általában nem kopogtatnak újságírók, hogy írni szeretnének egy produkcióról. Ott jobban mérhetőek a saját eredmények. Egy országos csatornánál könnyebb olyan műsort eladni a lapokban, amire egyébként is nagy a kereslet, persze egy hiba is komolyabb következményekkel jár.
De visszatérve az eredeti kérdéshez: az RTL megkeresése után hamar döntöttek az észérvek, hiszen a csatorna már akkor is piacvezető volt és vonzó volt a profizmusa.
Az RTL Klubon belül kinek kell elszámolnod a megjelenésekkel?
– Közvetlenül a vezérigazgatónak, illetve a vezérigazgató-helyettesnek „riportolok”. Ezzel együtt azonban minden egyes produkció gazdája előtt is tételesen le szoktuk vezetni, hogy a sajtóosztály mit tesz meg a műsor sikeréért. Ennél a csatornánál az a legjobb, hogy a cégen belüli különböző területek a legteljesebb mértékben segítik, sőt kiegészítik egymást. Jól tudjuk, hogy a műsort kell szolgálni, nem pedig a műsor szolgál minket. Vagyis nem azért vannak a műsorok, hogy cikkek szülessenek róluk különböző lapokban, hanem az a célunk, hogy azért írjanak, hogy a műsornak, a képernyősnek jobb legyen. A mi tevékenységünk soha nem lehet öncélú, nem önmagában a megjelenés a cél. Sok olyan eset van, amikor pont az a jó, hogy valami nem jelenik meg, hiszen az a produkció, a csatorna érdeke.
Említetted, hogy a vezérigazgató felé riportolsz. Az elmúlt két és fél esztendőben, mióta itt dolgozol, voltak kevésbé kellemes beszámolók is az irodájában?
– Esküszöm neked, hogy egyszer sem történt ilyen. Pont a hétvégén meséltem erről egy ismerősömnek, és ő is legalább ennyire értetlenül nézett rám, ahogy most te. Itt ugyanis, ha az ember teszi a dolgát, akkor házon belülről nincs stresszforrás az életében, és nincsenek kellemetlen percek. Külön öröm, hogy nagyon együtt van a csapat itt a sajtóosztályon, így a békés környezet magunk között is megvan. Hatékonyan, talán kimondhatom, sikeresen működünk, és a visszajelzések szerint szeretnek velünk dolgozni az újságírók. Ehhez persze kellenek a kitűnő kollégáim, akik ebben az őrült világban is megállják a helyüket.
Őrült világ?
– Amikor „szezon van”, és pörög egy-egy produkció, akkor nincs megállás. Gyakorlatilag éjjel-nappal a sajtó rendelkezésére kell állni, hiszen az újságíró kollégák számára mégis csak mi vagyunk az RTL. És pontosan úgy kell viselkednünk, mint az RTL munkatársainak a televízió egyéb területein. Akár a képernyőn, akár azon túl. Ugyanakkor szezonon kívül is gyorsan kell reagálnunk dolgokra. Pláne akkor, amikor valami nem várt dolog, egy előre kiszámíthatatlan esemény történik.
– Akár… Olyankor mérlegelni kell, hogy hogyan képviseljük a műsorvezető vagy a szerkesztő érdekeit, hogy mi a jó ilyenkor a csatornának, de közben arra is ügyelni kell, hogy az újságírókkal se rúgjuk össze minden áron a port. Keressük a kompromisszumot. Diplomatamunka a miénk. Nem lehet itt hosszú távon haragot tartani a sajtóval. Hiszen lehet, hogy haragszom valakire valamiért, de elképzelhető, hogy egy hét múlva ő fog nekem segíteni egy másik dologban. Előfordult már olyan, hogy egy lap rendkívül szakmaiatlan, inkorrekt, ronda dolgot csinált, amikor kiabálva küldtem el a főszerkesztőt, és nem túl kedves e-mailekben írtam meg neki a véleményemet. Egy évvel később viszont ennek az újságnak a pártjára álltam, amikor teljesen jogosan, minden szabályt betartva írtak egy cikket valamelyik kollégámról, akinek ez nem tetszett. Tudtam, hogy akkor a lapnak van igaza, és a kollégámnak ezt meg is mondtam.
Gyakran kiabálsz?
– Nem. Nagyon ritkán fordul elő. Nem gondolom azt, hogy tekintélyt ad, ha üvöltök valakivel, de Bólogató Jánosként sem viselkedem. Ha kell, felvállalom a konfliktust, de nem keresem azt.
„Nevettem, amikor Havas rólam szóló videóblogját megnéztem”
Őszinte választ kérek! Beírtad már otthon a nevedet a Google-ba?
– Természetesen.
Akkor azt is tudod, hogy milyen szövegösszefüggésben adja ki a kereső a nevedet.
– Hogyne! Az első a „Miért hazudik Rényi Ádám?”-szokott lenni. Ez egy topic a Sorozatjunkie.hu-n. Még TV2-s koromból való. Nagyon bíztam valamelyik sorozat sikerében, ám kincstári optimizmusom nem jött be. Így jártam… Aztán ott van még a Google-listán Havas Henrik „beszólása” is. Csak azok kedvéért mesélem, akik nem látták az ominózus videóblogot: Havas Erdélyi Mónikát állított pellengérre, akit te később megvédtél. Majd jött a válasz egy újabb videóban, ahol azt kérdezte Havas, kicsoda az a Rényi Ádám? Mindezt persze sajátos stílusában tette, s nyomdafestéket nem tűrő szavakat is használt a kérdésben. Ezt most nem írom le, de aki kíváncsi rá, majd megkeresi az interneten. – Legalább most csináltál neki egy kis reklámot... (nagyon nevet) Látod, akkor is így nevettem, amikor ezt a videót megnéztem. Ebben az ügyben mindenki tette a dolgát. Havasnak az volt a dolga, hogy nagy látogatottságú videót hozzon létre az oldalán, nekem pedig az, hogy megvédjem a képernyősömet. – Ez az eset még a Szombat Esti Láz idejéből való, amikor az egykori díva nem úgy nyilatkozott az őt foglalkoztató produkcióról, ahogyan elvártuk volna. Nézd, ami a sajtóban az RTL Klub részéről nyilatkozatként megjelenik, az általában az én számból hangzik el. Akár kellemes, akár kellemetlen dolog történik, én képviselem a csatornát. A harag is gyakran rám zúdul. De nincs ezzel baj, mindez benne van a pakliban. És egyébként sem vagyok az a sértődős fajta.
Amióta itt vagy, próbáltak visszacsábítani a TV2-höz?
– Nem, de nem is mennék. Két dolog miatt sem. Egyrészt jól érzem itt magam, másrészt, aki már ennyiszer váltott csatornát, ne számítson több tévés állásra ilyen munkakörben. A hitelemet veszíteném el, ha másik csatornához mennék. De hangsúlyozom: fel sem merül ilyen. Azt hiszem, ennél többre ebben a szakmában nem is vágyhatok. Ebben a műfajban, ezen a területen ennél többet kívánni sem lehet. Ha egyszer vége szakad, akkor a televíziós sajtókommunikációnak is vége lesz az életemben. De nem sietnék ennyire előre az időben. Amíg megvan irántam a főnökeim bizalma, folytatni szeretném, hiszen nagyon jól érzem magam az RTL Klubnál, és még mindig tartogat kihívásokat számomra ez a munka. Egyrészt mindig vannak újabb műsorok, új kollégák, új helyzetek. És eddig minden évben csináltunk valami izgalmasat. Az első esztendőben, amikor idekerültem, felépítettem a csapatomat. Az az időszak arról szólt, hogy elfogadtassuk magunkat, és bejussunk a szerkesztőségekbe. Aztán megcsináltuk a csatorna internetes sajtóoldalát, az RTL Klub Sajtóklubot, ami mára túlnőtt önmagán. A második évben elkezdtünk nagyon tudatosan nyitna a regionális sajtó felé. Ma már a napi gyakorlatok része, hogy egy Széf-játékost, egy Mónika Show-szereplőt, vagy egy Csillag születik versenyzőt szerepeltessünk a helyi lapokban. Persze abból a térségből, ahonnan az illető származik. Nekünk nagyon fontos, hogy olvassanak róla és nézzék este a tévét. Az idei év pedig eddig arról szólt, hogy a klasszikus sajtókommunikáció mellett elindultunk az úgynevezett „webkettes” irányba. Ott vagyunk a különböző közösségi portálokon, twitteren beszélgetek a televíziós véleményvezérekkel. Gyakorlatilag naponta tanuljuk újra ezt az egészet. Nem állhatunk meg, hiszen mindig reagálnunk kell a változásokra. Haladnunk kell a korral, és idomulnunk kell az új helyzetekhez. A válság miatt élesedik a verseny a sajtóban is: sok lapnak változott a profilja, a stílusa. Ami 5-6 éve még ötcsillagos címlapanyagnak számított, az ma már csak jó esetben egy tisztes belső írás. Nem beszélve arról, hogy úgy veszem észre, mostanában sokkal többet ér egy közepes sztori egy nagyon erős illusztrációval. Egyre inkább a látványról szól minden, és már nem szavakkal, hanem képekkel akarnak üzenni. Mi pedig alkalmazkodunk az új irányokhoz.
„Gyakran még a saját sztárjaink is minket azonosítanak a teljes sajtóval”
Egyetlen RTL-es sztár sem nyilatkozhat a tudtotok nélkül?
– Szeretjük kézben tartani a dolgokat, mindenkinek ez az érdeke. Hiszen a mi szerepünk védi a sztárt, védi a csatornát, és nem utolsó sorban védi az újságírót is az egyeztetéseknél. Egyébként a sztárjaink 90 százaléka ezt jól betartja, míg a maradék tíz százaléknak szólni kell, hogy minket se hagyjon ki a folyamatból, ha valahol önszántából, a tudtunk nélkül nyilatkozik. A mi szabályrendszerünkhöz persze nem mindenki tud igazodni. A tehetség időnként együtt jár az öntörvényűséggel, de mi szeretjük ezeket a nehezebb embereket is.
Mondasz neveket?
– Nem.
Legalább történeteket mesélj, név nélkül!
– Sokszor tapasztaljuk, hogy amíg a sajtó számára mi vagyunk az RTL, addig a sztárok minket azonosítanak a sajtóval. Vagyis, ha olyan jelenik meg róluk, amit nem szerettek volna, azért minket tesznek felelőssé. Ilyenkor megértetjük velük, hogy mi sajtósok vagyunk, és nem a sajtó. Mi értük vagyunk, sőt megvédjük őket, ha kell, de ez nem mindig sikerül.
Sok titkot tud a saját sztárjairól egy kommunikációs igazgató, aki kénytelen tartani a száját?
– Messze nem annyit, amennyit feltételeznek. Nem nagyon titkolózunk.
Járnak fel ide az irodátokba ismert arcok a stúdióból?
– Igen. Szeretnek ide jönni. Szujó Zoli például gyakran dartsozik a szobámban, de Győzike is mindig meglátogat, ha erre jár…
Négy lány dolgozik veled ezen az osztályon. Azt hallottam, minden hétvégén te „ügyelsz”.
– Igaz. De ez egyáltalán nem megterhelő. Blackberryn látom az e-maileket, olyankor magam ellenőrzöm az összes cikket. Hadd pihenjenek legalább ekkor, dolgoznak eleget hét közben.
Azt, hogy a sajtóosztályon szinte csak lányok dolgoznak rajtad kívül, neked köszönhető?
– Részben igen. Nagyon szeretek nőkkel dolgozni, mert a nők sokkal érzékenyebbek és empatikusabbak. Ezen a területen pedig nagy szükség van erre. Szerintem ez tökéletes felállás így. Férfiként, s egyben vezetőként igyekszem megfogalmazni a célokat, és rá merem bízni magam olyan nőkre, akiknek az eszköztáruk sokkal finomabb és hatékonyabb, mint az enyém. De van kiváló férfi kollégám is. Egyébként minden munkatársam egy kincs, és ezt írd is le nyugodtan.
Egyértelműen növeli a műsoraitok nézettségét, ha sokat írnak a szereplőkről a lapok?
– Erre nincs pontos mérés. Minden sajtós szereti azt hinni, hogy sok múlik a munkáján. Én sem vagyok kivétel.
Ha képernyős lennél…
– …Soha nem lennék az, mert nincsenek ilyen ambícióim.
Nem ez a lényeg. Ha mégis kamera előtt szerepelnél, beszélnél a magánéletedről?
– Nem.
Ennek ellenére a sztárjaidnak naponta megmagyarázod, hogy nekik miért jó, ha ezt teszik?
– Furcsa, hogy ezt pont te kérdezed tőlem, aki a Story magazinban évek óta ezt csinálja, csak az újságírói oldalról. Nézd, azok az emberek, akiket milliók néznek a képernyőn napról napra, szinte szó szerint beköltöznek a nézők életébe. Ők olyanok, mint a családtagok. Egy családtag magánéletére, mindennapjaira pedig igenis kíváncsiak a nézők. Vannak olyan képernyősök, akik olyan típusú műsort vezetnek, amelyek nem alkalmasak arra, hogy a személyiségüket megismerd. Rájuk még inkább kíváncsiak a nézők. Szeretnék tudni, milyen szülő, milyen barát, egyáltalán, milyen ember civilben. Ebben segíti a sajtó ezt az álomgyárat.
Nyilvánvalóan van egy másik véglet is, amikor a sztár szeretne többet olvasni magáról. Az ilyen típusú képernyősöket hogyan kezelitek?
– Remélem, senki nem fog megsértődni ezen, de nekünk az újságban való megjelenés nem cél, hanem eszköz. A céljainkat ugyanis a képernyőn valósítjuk meg az ehhez kapcsolódó bevételekből. Ezt a sztároknak is meg kell érteniük. Hozzáteszem: a nagy többség meg is érti. Nem a képernyőt használva akarunk minél több újságban szerepelni, hanem az újságot használva minél sikeresebbek lenni a képernyőn.
Álomgyár az RTL Klub?
– Abszolút. A kereskedelmi televíziókat értelmiségi körökben divat lecikizni, holott azt gondolom, igenis hatalmas dolog, hogy estéről estére milliókat szórakoztathatunk.
Szólj hozzá a cikkhez!
A cikkhez még nem szólt hozzá senki, legyél Te az első! Vélemény írásához lépj be! Ha még nem vagy tag, regisztrálj a tv24-re!