Nem foglalkozik a pletykákkal

2010-01-19 12:22

Czippán Anett fiatal kora ellenére szinte már a fél életét kamerák előtt töltötte: a tévéstúdiók világa számára az a varázslatos hely, ahol mindig otthon érzi magát.

Nem foglalkozik a pletykákkal
Mikor is kezdte a tévézést?
12 éves koromban kerültem a Magyar Televízió Kölyökidő című műsorába, amelyben három és fél évig szerepeltem. Nagyon sűrű élet volt, hiszen suli mellett forgattunk: iskola után mentünk a tévébe, de olykor ki is kértek bennünket az órákról, hiszen hétről hétre új adást kellett csinálnunk. De arra figyeltek, hogy ne hiányozzunk annyit, ami a tanulás rovására menne. Nagyon szerettük a forgatásokat és az élő adásokat is.
Ha jól sejtem, a Kölyökidő egy életre „megfertőzte”...
Amikor elkezdtem szerepelni a műsorban, már másnap tudtam, hogy ezt szeretném csinálni! Az atmoszféra, ami körbevett a stúdióban, magával ragadott, s a mai napig kíváncsisággal tölt el minden munkafolyamat. Nemcsak a képernyős jelenlét, a háttérmunka is nagyon érdekel.
Később a tanulmányait is ez irányban folytatta.
Érettségi után az egri Eszterházy Károly Főiskola kommunikáció szakán az elektronikus sajtó szakirányt vettem fel, s itt is dolgozhattam, hiszen az országban egyedül itt működik olyan televízió, amit diákok működtetnek.
A TV2-s, napi televíziós munkában mi fogta meg?
A szakma komplexitása. Az, hogy sok ember munkája áll amögött, hogy én este kiállhassak. Felelősséggel tartozom az ő munkájukért és az enyémért is. Ez motivál.
Mikről álmodott, amikor beleszeretett a televíziózásba? Mi az áhított műsor?
Erről nem szívesen mondanék túl sokat. A lényeg: szeretném annyira megtanulni ezt a szakmát, hogy több műfajban is bárhol helyt tudjak állni. Nem egy konkrét műsor az, ami érdekel, hanem a kihívások, és ez akár egy kis műsorban is lehetséges.
A kereskedelmi televíziós szereplés pletykákat is hozott magával...
A házasságomat érintőkre gondol? Nos, azzal nem foglalkozom. Eleinte zavart, hogy mit szólnak majd hozzá az emberek, hiszen a férjem Rendes Zoltán, a TV2 kreatív vezetője, én pedig egy fiatal műsorvezető vagyok, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ezzel szükségtelen foglalkozni. Szerelmes vagyok, boldog és csak ez számít!
Hogyan működik a mindennapokban, hogy a férjével egy munkahelyen dolgozik?
Teljesen más területen vagyunk, így nincsenek direkt kapcsolódási pontok: ő a csatorna arculatáért és a promócióért felel, én műsort vezetek. Egy-egy közös ebéd olykor belefér, és könnyebben tudunk egymással beszélni, mintha a város két végén dolgoznánk, ám erre sincs sok alkalmunk, hiszen mindketten elég elfoglaltak vagyunk.
 
Az interjú folytatását a 4.heti Színes Rtv-ben olvashatod!
Interjú: Bérczessy Gergely
 
 

  • Nyomtatás
  • Értékeld a cikket!

  • Teljes tévéműsor

Szólj hozzá a cikkhez!

A cikkhez még nem szólt hozzá senki, legyél Te az első! Vélemény írásához lépj be! Ha még nem vagy tag, regisztrálj a tv24-re!

Spórolni tudni kell!
Olcsóbbat.hu
Mikrohullámú sütők
Mikrohullámú sütők
akár 10 000 Ft-ért
Szendvicssütők
Szendvicssütők
akár 2 500 Ft-ért
Hajvágók
Hajvágók
akár 1 500 Ft-ért
Kamerák
Kamerák
akár 20 000 Ft-ért
 
Vásárlás (x)
Kirakat.hu
  Samsung LE37C530 127800 Ft
  Samsung LE32C530 106200 Ft
  LG 22LD320 60890 Ft
  Samsung LE32C350 93800 Ft

Még elcsípheted!