Nem foglalkozik a pletykákkal

12 éves koromban kerültem a Magyar Televízió Kölyökidő című műsorába, amelyben három és fél évig szerepeltem. Nagyon sűrű élet volt, hiszen suli mellett forgattunk: iskola után mentünk a tévébe, de olykor ki is kértek bennünket az órákról, hiszen hétről hétre új adást kellett csinálnunk. De arra figyeltek, hogy ne hiányozzunk annyit, ami a tanulás rovására menne. Nagyon szerettük a forgatásokat és az élő adásokat is.

Amikor elkezdtem szerepelni a műsorban, már másnap tudtam, hogy ezt szeretném csinálni! Az atmoszféra, ami körbevett a stúdióban, magával ragadott, s a mai napig kíváncsisággal tölt el minden munkafolyamat. Nemcsak a képernyős jelenlét, a háttérmunka is nagyon érdekel.

Érettségi után az egri Eszterházy Károly Főiskola kommunikáció szakán az elektronikus sajtó szakirányt vettem fel, s itt is dolgozhattam, hiszen az országban egyedül itt működik olyan televízió, amit diákok működtetnek.

A szakma komplexitása. Az, hogy sok ember munkája áll amögött, hogy én este kiállhassak. Felelősséggel tartozom az ő munkájukért és az enyémért is. Ez motivál.

Erről nem szívesen mondanék túl sokat. A lényeg: szeretném annyira megtanulni ezt a szakmát, hogy több műfajban is bárhol helyt tudjak állni. Nem egy konkrét műsor az, ami érdekel, hanem a kihívások, és ez akár egy kis műsorban is lehetséges.

A házasságomat érintőkre gondol? Nos, azzal nem foglalkozom. Eleinte zavart, hogy mit szólnak majd hozzá az emberek, hiszen a férjem Rendes Zoltán, a TV2 kreatív vezetője, én pedig egy fiatal műsorvezető vagyok, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ezzel szükségtelen foglalkozni. Szerelmes vagyok, boldog és csak ez számít!

Teljesen más területen vagyunk, így nincsenek direkt kapcsolódási pontok: ő a csatorna arculatáért és a promócióért felel, én műsort vezetek. Egy-egy közös ebéd olykor belefér, és könnyebben tudunk egymással beszélni, mintha a város két végén dolgoznánk, ám erre sincs sok alkalmunk, hiszen mindketten elég elfoglaltak vagyunk.