Hazugság a pálmafák árnyékában

Először a bevezetőben feltett első kérdésre keressük meg a választ, vagyis leplezzük le a titkot. Azt kell mondanunk, hogy zseni volt az a műsorszerkesztő, aki kinézte a Naplónak ezt az időpontot, ami már vagy tizenkét éve változatlan (eleinte hatkor indult a Napló, de hamar rátalált a mai, hétórás időpontra). Hogy mi olyan különös ebben a kora esti órában?

A tévénézők már túlestek a hétvégi punnyadáson, két ízletes és gazdag családi ebéden, mögöttük van a kincset érő vasárnap délutáni szunyóka, az összes gyerek kiizzadta magából a hétvégi leckét, és a nagyobbak is kialudták már a szombat éjjeli mámort. Szóval családi körben éber béke honol, mindenki kész újabb izgalmacskák befogadására. Már-már bulváréhség mardossa a népet országszerte. És ebbe a nagy várakozásba csap bele a Napló. Hát ennyi a titok.

És most térjünk rá a heti adásra, hogy kiderüljön, a bulváréhséget minőséggel csillapítják-e.

Az egy évvel ezelőtti Cosma-gyilkossághoz kapcsolódó első riportjukat gazdagítja heti interaktív kérdésük: vajon a hamarost várható bírói ítélet „példaértékű” lesz-e? A kérdést ízlelgetvén előbb zavarba jövök, majd dühbe. Mert mi a túrót akar jelenteni a kérdés? A „példaérték” tán „precedensértéket” jelent? Az kizárt, mert nem élünk Amerikában, ahol az egyik ítélet példája lehet a másik, hasonló ügyben születő ítéletnek. Most már nem kell sokat törnöm a fejem, és rájövök: a szerkesztők rákérdeztek, hogy a nézők szerint a cigány elkövetőket kerékbe törik-e, felnégyelik-e, megvakíttatják-e és mély kútba vetik-e? Vagyis elég szigorú lesz-e az ítélet? A betelefonáló nézők nálam gyorsabban kapcsolnak, mert pillanatokkal a kérdés elhangzása után máris elhúznak az igenek. Vagyis a nézők bosszúra szomjaznak. Ezt persze némi szociálpszichológiai ismerettel nem nehéz előre kitalálni, de alantas és ízléstelen ezt meg is lovagolni. Vagyis a műsorkészítők már az első adandó alkalommal csúnyán visszaélnek a kezükbe adott lehetőséggel.

Magával a riporttal aztán már sok baj nincs: az egyik feltételezett elkövető bizonygatja ártatlanságát. A téma is, a kiegyensúlyozott megvalósítás is vitathatatlanul alkalmas a bulváréhség csillapítására.

Itt most kérkednem kell gazdasági ismereteimmel: a határidős valuta- és az opciós részvényügyletekről szóló szakcikkek nem tűnnek nekem feltétlenül kínai halandzsának. Az adósság-átütemezés és kapcsolt társai már-már mindennapos kenyerem. A Napló második riportjából mindazonáltal egy kukkot sem értettem. Tartok tőle, azért, mert se füle, se farka nem volt. A magazin felbérelt gazdasági szakértője a forgatócsoporttal együtt járja az adósságcsapdában fuldokló családokat, és bölcs tanácsokkal látja el őket. Dolgozz, akkor lesz pénzed. Fizess, akkor nem fogsz tartozni. Csak akarni kell... Köszi, kedves Napló.

És a reklám után jön a Napló Extra, ami a handabandázó elnevezése a Napló második részének.

A harmadik riport egy tisztes szándékú, közepesen mélyre ásó, de elég érdekes darab egy cigánylány útjáról a mélyszegénységből a tanári diplomáig. A megváltást hozó „csak akarni kell” motívum visszaköszön ugyan, de itt tán még helye is van. Nem úgy, mint a negyedik, utolsó riportban.

Ahogy gazdasági alapismereteimmel kérkedtem, úgy most szégyenkezve kell bevallanom: a manikűr terén igazi tahó vagyok. Annyit azonban érezni vélek, hogy a manikűrös és a neki kezet nyújtó ügyfél bensőséges viszonyba kerül egymással. Vagyis elképzelhetetlen, hogy egy ápolatlan küllemű, szellemi kihívásokkal küszködő egykori kőműves, akinek spanyol nyelvtudása annyi, amennyit egy tanulatlan ember képes néhány hónapos utcai koldulás során felcsipegetni, manikűrösi állást talál a Kanári-szigeteken egy fuertaventurai körömszalonban. És lakása lesz, és laptopja lesz, és pénze lesz, és hirtelen autója is lesz. Mi itt rostokolunk nyakig a hóban, ő meg flangál a pálmafák alatt a tengerparton. Csak akarni kell, mondja ki sokadszorra az eszmei mondanivalót a Napló.

Az hiszem, hülyének néznek minket.

 

 

 

 (TV2, jan.31., 19.00)