Gazdagok voltunk!

A fene sem akar a Kádár-korszakon nosztalgiázni, mert bizony a generációnak, amelyik ezeken a sorozatokon nőtt föl, kilátszott a feneke a gatyából. Demagógia lenne azt állítani, hogy azért, mert ilyen jellegű alkotásokra nem sajnálta a rendszer a pénzt, mert ez így nem volna igaz. Az ellentmondás mindamellett jellemző.

A két korosodó sorozat fekete-fehér ugyan, de látszik rajtuk, hogy az akkori Magyar Televízió nem ismerte az anyagi gondokat. Különösen tanulságos az Egy óra múlva itt vagyok stáblistáját átfutni. A száznál is több tételt tartalmazó névsorból a kor legnagyobb művészei köszönnek ránk. Csak találomra: Agárdy, Bessenyei, Gobbi, Kállai, Márkus, Őze, Sinkovits, Zenthe. Nehezebb olyan nagyságot felidézni, aki nem szerepel a tizennégy rész valamelyikében.

A Bors ugyan kisebb apparátussal dolgozott, de ők is nagy gondot fordítottak a színészválasztásra. A Borsnak még külön érdekessége, hogy hat filmrendező (köztük a későbbi Oscar-díjas Szabó István) osztozott a tizenöt rész munkálatain. A vezető rendező a kor egyik legtekintélyesebb filmese, Herskó János volt.

Szükség is volt erre a pazar kiállításra, hogy az akkori néző – akinek mindamellett elég nagy gyakorlata volt az ilyesmiben – gond nélkül le tudja nyelni a filmekbe gyömöszölt eszmei mondanivalót.

Világnézeti szempontból ugyanis nem hagytak sok választást ezek a produkciók: az 1968-as Bors első részéből egyértelműen kiderül, hogy a nagyon gonoszok és a nagyon hülyék a forradalom idején a fehérek sorait erősítették, a bátor és tiszta szívű jók ezzel szemben bolsevikok voltak. A világnézetileg még fejletlen főhősök pedig ösztönösen az igazak mellé álltak. (Pikáns érdekesség, hogy a Bors bemutatása után két évvel a vezető-rendező, Herskó politikai okok miatt családostul Svédországba disszidált.)

Az 1971-es Egy óra múlva itt vagyok vagy húsz évvel később induló történetében pedig a ferde lelkűek adják a nyilasok derékhadát, míg a bátrak és tiszta lelkűek a munkásmozgalom hőseivé lesznek. A világnézetileg még kialakulatlan főhős pedig fejlődése során eljut odáig, hogy az igazak pártját fogja.

A két sorozatban tehát nagy nyomatékot kap az egyedül helyes világnézet. A huszonegyedik századi nézőnek az ilyesmi már több is, mint zavaró. Ugyanő egy hátast dobna, ha például az Életképekben hirtelen filozófiai síkon kezdenék értelmezni a világ vagy az ország nagy kérdéseit. Ennél a két sorozatnál viszont még ma is szinte zokszó nélkül nyeldekeljük az eszmei mondanivalót. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a két stáb hibátlan munkát végzett. Kacarászunk a tréfákon, hagyjuk sodortatni magunkat a filmes történésekkel, és isszuk magunkba az örömet, amit a kiváló színészek társasága jelent.

Ez volt szombaton az m2-n. Vasárnap az m1-en szembesülnünk kellett a mával. Az Életképek pénzhiány miatt egyelőre nem forog tovább (megállt a 114-ik résznél), de ez nem ok arra, hogy a régi részek – amelyek ugyancsak szűkös pénzügyi viszonyok szorításában készültek – újra meg újra elő ne kerüljenek. Kár.

Kár, mert a fájdalmasan életidegen konfliktusok, a fáradt helyzetek, a hamis dialógusok megjelenítése és felmondása a mégoly nagyszerű színészeket is lehetetlen helyzetbe hozza. Míg a két régi sorozat nagyfilmes módon – változatos külső helyszíneken, rengeteg statisztával, aprólékos műgonddal – készült, addig az Életképek forgatási lehetőségei egészen mások voltak.

Rohammunkában készült a forgatókönyv, rohammunkával rögzítették a jeleneteket, és rohammunkával végezték az utómunkálatokat. És ez a sok rohammunka összecsapott, gyenge minőségű, kisipari végeredményt szült. Ha Horváth Ádámnak – aki az Életképek forgatókönyvírója és rendezője – ezen a módon kellett volna a régi rendszer dicséretét, születésének kalandos történetét elzengenie, akkor talán hamarabb össze is omlik a létező szocializmus.

Most csak a közszolgálati tevékenység teljes összeomlására számíthatunk. Ennek a fejlődési iránynak apró jele az, hogy ezentúl az Életképek már nemcsak vasárnap, de szombaton is látható az m1-en, épp akkor, amikor az m2-n az Egy óra múlva itt vagyok következő része megy. Gratulálunk.