Péternek hívják, de a szórakoztatóiparon belül mindenki csak Pierre-nek szólítja. Jómagam konkrétan Győzikétől hallottam először róla, a salgótarjáni showman számára ugyanis éveken át Pierre volt az atyaúiresten, amiért leszerződtette a csatornához.
Herman Péter, pontosabban Pierre az RTL Klub kreatív osztályának a vezetője, vagyis minden saját gyártású műsorért ő felel. Azok az emberek, akik műsorvezetők szeretnének lenni az RTL Klubon, minden bizonnyal fele királyságukat adták volna azért a lehetőségért, amit jómagam újságíróként viszonylag könnyen megkaptam, hogy Pierrel beszélhessek. Ő ugyanis az egyik olyan vezető a csatornánál, aki részt vesz a műsorokkal, illetve a műsorvezetőkkel kapcsolatos döntésekben.
Amikor az irodája felé haladtam, azon gondolkodtam, vajon hány sztár tette meg ugyanezt az utat azon izgulva, kap-e új megbízatást, lesz-e egyáltalán munkája a jövőben.
Kik ültek előttem ezen a széken?
– Az RTL Klubon látható sztárok teljes sora… És nyilván azok is, akik később valamilyen oknál fogva mégsem kerültek képernyőre.
Voltak már ebben a szobában nagyjelenetek. Habitus kérdése, hogy valaki hogyan kezel egy döntést. Adott esetben azt, hogy lesz műsora, vagy pedig azt, hogy nem. Volt olyan, aki nem kapott levegőt, amikor közöltem vele, hogy őt képzelem el egy induló produkció főszereplőjének. De olyan is akadt, aki a világ legtermészetesebb dolgának vette. Például, amikor annak idején Győzike frissen kirúgott TV2-ős sztárként bejött ide, fogalma sem volt arról, hogy mi lesz vele. Leültettem, majd mondtam neki, hogy csinálnék egy heti sorozatot, amelyben ő és a családja lennének a főszereplők. Akkor ő tényleg nem kapott levegőt egy percig. Felállt a székből, le-föl járkált a szobában, és nem hitte el. Aztán szép lassan elmosolyodott, egészen más állapotba került az arca, és valami elkezdődött. A folytatást pedig már mindenki tudja, hiszen egy elképesztő sikertörténet lett, még ha az el is múlt már.
Te találtad ki, hogy Győzikének családi show-ja legyen?
– Szívem szerint azt mondanám, hogy természetesen igen, de ez nem lenne teljesen igaz. Először is ott volt az a bizonyos formai előzmény, az Osbourne család, s tudtuk, hogy ezt szeretnénk itthon az arra legalkalmasabb famíliával megcsinálni. Ebben az esetben tehát fordítva történt minden, mint ahogy általában nálunk lenni szokott. Itt egy gombhoz próbáltunk kabátot találni. Felmerült az igény, hogy jó lenne egy ilyen sorozat, eszünkbe is jutott Győzike, de ő még akkor a TV2-nél volt, ezért nem foglalkoztunk vele érdemben. Próbálkoztunk mindenféle más családdal… Kikkel?
– Azt nem mondanám el, ha nem haragszol, mert olyan régen volt már, és nem szeretném őket megbántani.
Mit gondolsz, azok a családok bánják, hogy végül nem ők kapták a műsort?
– Nem tudom. Lehet, hogy van, aki nem bánja, más meg igen, de lényegében a mi döntésünk volt, hogy végül Győzike legyen a befutó. Érdekes, hogy amikor bizalmat szavaztunk neki, akkor még nem is ismertük a családját. Akkor lettünk biztosak a dolgunkban, amikor megismertük a szereplőket. Beát, és a két kislányt. Evelynt, az épphogy kamaszodó, mindig mogorva nagylányt, és Virágot, az akkor még nagyon picike, cuki kislányt. Ekkor már tudtuk, hogy ráleltünk az aranyrögre. Magától értetődő volt, hogy a dolog működni fog. Persze elképesztő meló volt, de olyan nézettségeket sikerült vele elérni, amit talán azóta sem.
„A Nagy Ő széria idején folyamatosan azon nevettünk, hogy mennyire rossz, amit odaát csinálnak”
– Bizonyos szempontból igen, hiszen az ilyen típusú realityknek vannak stiláris elemei, amelyek szinte azonosak, viszont ritmikájában, feldolgozásában teljesen más. Benkőt egyébként szándékosan csináltuk meg így, mert a konkurensünk annak idején háromszor is próbálkozott a Nagy Ő-vel. Lehet, hogy a következő kijelentésemért nem fognak „odaát” szeretni, de emlékszem, annak idején folyamatosan azon nevettünk, hogy mennyire rossz, amit csinálnak. Eltelt néhány év, a világ televíziós piacain számos új ötlet született a párkereső show műfajában, és úgy döntöttünk, mi is kifejlesztjük a magunk mókás verzióját. Vagyis egy olyan produkcióban, amelyet egy másodpercig sem szabad komolyan venni. Persze a műfaj szabályait komolyan véve. Benkővel tulajdonképpen meg akartuk mutatni a világnak, hogy párkereső műsor ötlete igenis jó – mint ahogy általában minden műsor az – ha jól csinálják. A nézettségen túl tehát szakmailag is azt akartuk bizonyítani, hogy igenis, meg lehet ezt csinálni profin is.
Hány éve dolgozol ugyanazzal a csapattal? Kívülállóként ugyanis számomra úgy tűnik, ez egy nagyon összeszokott gárda, s talán nem is nagyon vannak új embereid.
– Nézd, a mozgóképes szakma a csapatmunka legtipikusabb formája. Lehet itt valaki zseni, de semmit sem ér, ha nincs hozzá fogható emberekkel körbe véve. Az RTL sikerei, és azon belül a személyes sikereim nem kis részben abból táplálkoznak, hogy pontosan tudom, kikkel érdemes dolgozni. Abban igazad van, hogy a csapatom magja hosszú évek óta állandó, de ez folyamatosan bővül. Persze mindig van egy-egy nagy eltávozó, aki régi tag, valamiért mégis elmegy, és vannak frissen felfedezett telitalálataink is, akit bekebelezünk. Alapvetően hűséges típus vagyok azokhoz, akikkel szívesen dolgozom.
Küldtél már el embert?
– Igen, de nem a közvetlen munkatársi körömből. Nem vagyok egy vérengző típus. Ha valakivel nagyon elégedetlen vagyok, akkor a tudtára adom. Ha nem változik, és továbbra is elégedetlen leszek a munkájával, akkor el kell köszönnöm tőle. Emiatt nincs lelkiismeret-furdalásom, hiszen korábban jeleztem neki, hogy szedje össze magát. A cél ugyanis az, hogy mindenki jól végezze a munkáját.
Azt hallottam épületen belül, hogy otthon alig nézel tévét. Igaz ez?
– Ez is csak részben. Valóban nem titkolom – és a munkatársaim pontosan tudják –, hogy nem egy tévére kelő típus vagyok. Ébredés után szeretem a gőzölgő kávét, a csendet, a napsütést, és lehetőleg semmi mást. Igen, olyankor nem hiányzik a televízió. Délután, vagy este már sokkal nyitottabb vagyok. Ugyanakkor tudatosan, kéthetente egyszer, erőt véve magamon reggel is bekapcsolom, hogy lássam, kollégáim munkáját. Ettől függetlenül a beosztottaim beszámolói alapján mindig tudom, hogy éppen mi történik, de olyankor rájuk is nézek. A munkatársaimtól persze elvárom, hogy ők mindig kapcsolják be a televízióikat. Egyébként meg – és ez itt most a reklám helye – amióta működik az RTL Most! nevű videós portálunk, hármat klikkelek, és bármit visszanézek. De most nehogy azt hidd, hogy bajom lenne a munkámmal! Hiszen eleve csak olyan dolgot csinálok, ami szórakoztat és látok benne kihívást. A televízió nagyon szórakoztat, de sok egyéb más tevékenységet is folytatok mellette, amiről nem tudnak. Ezeknek az egyik része titkos, illetve korántsem ennyire nagy közönséget vonzó tevékenység. Persze a televízió a fő vonal, ez teszi ki az elfoglaltságaim 75 százalékát.
„Bukásként éltem meg a Fogd a pénzt és fusst”
Ha már nem szórakoztatna az, amit az RTL élén csinálsz, egyértelműen abbahagynád? A pénz és a pozíció sem tartana itt?
– Nem akarok álszerény lenni, hiszen természetesen fontos a pénz és a pozíció. Ugyanakkor önmagában ez a kettő nem lenne elég. Már csak azért sem, mert sikerélmények nélkül teljesíteni sem tudnék. Sosem dolgoztam gyárban, monoton munkát sem végeztem. A mi munkánk viszont olyan, hogy ha elkezded nem élvezni, akkor hibázni fogsz, s annak következményei lesznek. Ha egy adott produkció egyszer-kétszer kevésbé sikeres, azt még elviselik tőled. De harmadszor már biztosan nem.
Mellényúlásaid azért csak voltak.
– Kinek ne lenne? Ez tipikusan olyan szakma, ahol sosem lehet biztosra menni. Ha mindenki biztos lenne a dolgában, akkor a filmiparban sem készülne annyi rossz film. Ami mégis mellettem szól, hogy meglehetősen jó az arányom. Viszont a közelmúltból – a saját munkámban – egyértelműen bukásnak tekintem a „Fogd a pénzt és fuss” című vetélkedőt. Sajnos ott sok hibát elkövettünk. Késő jöttünk rá, hogy nem jó az a fajta játék. Nem szívesen néznek az emberek olyan műsort, ahol tippelgetni kell, hiszen az nem egy egzakt tudás. Mentségünkre szolgáljon, hogy ez a műsor épp a „Celeb vagyok”-széria kellős közepén kellett, hogy elinduljon, amikor én épp Argentínában voltam, s nagyjából távvezérléssel működött. Csak azért nem lett belőle hatalmas bukás, mert óriási sikerek közé lett beékelve. Ettől függetlenül kudarcként éltem meg, hogy nem sikerült. Nagy tanulság volt, hogy nem lehet egyszerre két ilyen nagy volumenű dolgot csinálni. Lelkizős típus vagy?
– Igen.
Szabad ilyennek lenni ebben a pozícióban?
– Nem csak szabad, hanem kifejezetten kell is. Egy kreatív producernek szüksége van egyfajta humánérzékre, amitől tudja, hogy egy-egy jelenet egy adott műsorban miért működhet. Mitől lesz valami vicces, vagy éppen könnyfakasztó. Alaposan körbe kell járni mindent, legfőképp a karaktereket, akiktől egy műsor jó lehet, s vicces, vagy éppen megrázó jeleneteket generálhatnak. Ez egyfajta lelkizés is, hiszen én valójában nem egy pénzember vagyok. A szó klasszikus értelmében véve persze menedzser vagyok, de sokkal inkább a tartalmakkal, a játékkal bánó típusból, aki ez által költi a pénzt.
Ha már a pénznél tartunk: rajtad múlik, hogy egy műsor szereplője mennyi gázsit kap egy-egy műsorért?
– Nem velem tárgyalnak, de ha valamelyik fél igényli, részt veszek egy ilyen tárgyaláson.
Kreatív producerként, osztályvezetőként tulajdonképpen mi a feladatod a csatornánál?
– Új műsorokat kitalálni, és létrehozni. Aztán az is, hogy olyan munkatársakat találjak magam mellé, akikben tökéletesen megbízom. Így rájuk átruházhatom az adott műsor összes létező felelősségét, s rajtuk keresztül értesülök a folyamatokról. A kreatív osztály vezetőjeként nem tudok napi szinten részt venni egy adott műsorban, mert gyakran párhuzamosan kell két-három műsort megcsinálni. A közvetlen munkatársaimmal, a főszerkesztőkkel vagyok aktív kapcsolatban, de nem vagyok benne a munkafolyamat minden egyes részletében. Ettől függetlenül persze szeretek mindenről tudni.
Tabáni István ezek szerint nem hozzád jelentkezik be, ha valamit el szeretne érni a csatornánál.
– Nem, hiszen a Csillag születik során elsősorban Schiwert-Takács Lászlóval és Losonczi Lászlóval – a műsor főszerkesztőivel – volt kapcsolatban. Viszont a csatorna szerzett neki egy menedzsert, így István nem jelentkezik be senkihez, maximum a menedzsere.
Melyik képernyős ült nálad utoljára?
– Veres Robi volt itt tegnap, a Kész átverés miatt. A műsor házigazdáit az elmúlt esztendőkben több-kevesebb rendszerességgel játékból és kísérletből váltogattuk. Vezette már ezt a műsort a Boros-Bochkor párostól kezdve Jáksón át, Sebestyén Balázsig mindenki, legutoljára Cooky. Most azonban azt találtuk ki, hogy legyen a műsor házigazdája a Csillag születikben feltűnt MCDC, mert ő egy rendkívüli fiú. Egy pici faluból elérni mindazt, amit eddig elért, óriási dolog. Ez a műsor pedig tipikusan egy olyan gondolkodású embernek való, mint ő. Tegnap délután itt ült nálam két órán keresztül, s alaposan végigbeszéltünk sok dolgot. A beszélgetés során mértem fel, hogy vajon jó döntést hoztam-e. Persze mindez a jövő zenéje, minden attól függ, hogyan teljesít majd élesben, de a próbafelvételek mindenesetre nagyon biztatóak.
„Edit a legtökéletesebb szereplő, akit valaha láttam”
Hogyan lehet nálatok valaki műsorvezető? Az ilyen célú castingok általában meghívásos alapon működnek? Vagyis ti állítjátok össze azt a listát, hogy kiket próbálnátok ki egy adott produkció leendő arcaként?
– Ilyen is van. A Reggelibe például értelemszerűen nem kerülhet be civil ember, az mindig meghívásos casting. Oda gyakorlott profikat keresünk, akinek van tapasztalata. A világ legtehetségesebb kezdőjével abban a műsorban nem tudunk foglalkozni, mert a néző olyat szeretne látni reggelenként, aki kedvesen, nevetve, vidáman szórakoztatja őt, nem pedig csetlik-botlik a képernyőn. Ma már nem titok, hogy Stohl András
megüresedett helyére Hujber Ferenc került.
Egy egyszerű, földi halandónak van esélye arra, hogy műsorvezető legyen az RTL-en?
– Millió összetevője van ennek, amit most nem kezdenék el magyarázni, de nagyon sarkítva igen, a civil embernek is lehet lehetősége, csak nem a Reggelin keresztül. Véleményem szerint az utóbbi idők egyik legnagyobb találmánya Edit, a Benkő feleséget keres műsorból. Edit a világ „legföldibb” halandója, aki csak létezik, egyszerű vidéki asszony, biciklivel jár. Az egyik legtökéletesebb szereplő, akit valaha is láttam. Már a Csak Csajokban is kipróbáltuk a Reggeliben, ahol végtelenül szerethető volt. Így nagy hirtelen egy tápiószecsői nagymama a Reggeli műsorvezetője lett egy hétre. De ehhez az kellett, hogy összehozzon vele az élet. Hogy jelentkezzen a felhívásra, és már a castingok során eleve kicsit beleszeressünk. Sok vád éri az RTL-t, amiért nincsenek új arcok a műsorvezetői székekben. Mindig ugyanazok vezetnek minden műsort.
– Én ennek pont az ellenkezőjét gondolom. Szerintem pont az RTL forgatja és mozgatja így is a legtöbb arcot. Ezek egyébként meglehetősen egzakt problémák. Persze, hogy jó lenne minél több arc, de mit csináljunk a régiekkel? Rúgjuk ki őket? Őszinte leszek: ha itt ülne az asztalnál két elképesztően tehetséges műsorvezető, nem tudnék velük mihez kezdeni, hiszen nincs több műsoridő. Egyébként is azt gondolom, hogy kifejezetten nagy sztárok vannak alulfoglalkoztatva ahhoz képest, ahogyan szeretném. Egy ponton túl nem tudunk mit csinálni. Igazad van, kellenek új arcok, de ezt nem szabad leszűkíteni csak műsorvezetőkre. Ebből a szempontból tehát Edit új arcnak számít, de ő nem műsorvezető, hanem inkább új jelenség. Ilyen formán Benkő is új arcnak számított tavaly, mert ilyen szerepkörben még nem találkoztunk vele. Aztán új arc Tabáni István is, akit imádnak a nézők.
Előbb-utóbb természetesen a Reggeliben is lesz egy új arc, de az egész garnitúrát mégsem cserélhetem le. Nem beszélve arról, hogy a konkurensünk nem kis részben ettől szenved, hogy ő egyáltalán nem talál arcokat. Ez számomra külön meglepő, de ez legyen az ő problémájuk. Te azt veted a szememre, hogy alig mozognak a dolgok, ehhez képest nálunk tele a padlás, a túloldalon meg nincs egy sem.
„Soha senkit nem próbáltam még átcsábítani a TV2-től”
Ezt természetesen majd megkérdezem tőlük is. Műsorötletekkel megtalálnak külső és belső emberek egyaránt?
– Hajjaj! Tele a fiók.
Készült már műsor ilyen – kívülről hozott – ötlet alapján?
– Nem emlékszem rá, hogy lett volna rá példa, ugyanakkor bármi előfordulhat.
Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy manapság már nem is a jó műsorötlet alapján múlik egy produkció…
– Ebben van igazság, de csak részben. Térjünk vissza Győzikéhez, vagy Benkőhöz. Ezeknél a műsoroknál adott egy keret, és az attól lesz jó, hogy mivel töltöd meg azt. A sikerhez fontos a műsor alapötlete, de az is, mi a tartalma. Emlékszel a Kutyaszorítóban című filmre?
Hogyne. Egy raktárban játszódik.
– Na ugye? Nem túl bonyolult, elég hozzá két-három mondat, meg egy raktár, s mégis elképesztően jó mozi. Most is megy egy film, amit már több milliárd ember nézett meg, ugyanakkor a személyes véleményem, hogy rohadtul unalmas, és elképesztően hosszú, de ez szubjektív. Ízlések és pofonok…
Mondtad már saját gyártású műsorra is ezt a jelzőt, hogy rohadtul unalmas?
– Eddig csak egyszer. Évekkel ezelőtt csináltunk egyetlen epizódnyi műsort Ganxtáékkal, az volt a címe, hogy Ötökör. Ott nem a műsor bukott meg, hanem az RTL Klub döntött úgy, hogy ez mégsem vállalható. De nem is ez a lényeg, hanem az tényleg rohadtul unalmas volt. És hosszú is. Ha fél órával rövidebbre csináljuk, akkor talán élvezhetőbb lett volna – bár, ez sem biztos.
Könyörögtek már neked állásért ismert emberek?
– Ez egy nagyon érzékeny téma. Könyörgésnek semmiképpen nem nevezném, de nyilvánvalóan volt néhány vicces történet, amit azért nem mesélek el, mert senkit nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni. Persze, hogy több közszereplő, vagy celeb szeretett volna valamit elérni nálam, de ezeket a helyzeteket igyekszem jól kezelni.
Ez azért is érzékeny téma, mert mióta belecsaptunk a gazdasági világválságba, sok olyan régi munkatárs is megkeres, akivel valaha dolgoztam valahol egy–két évet. És ez mindig rossz érzés, hiszen értékes emberekről van szó, akikkel kitolt az élet. Pontosan tudom, hogy ez bármikor velem is előfordulhat. Éppen ezért, amikor csak tudok, segítek, mert nagyon kellemetlen azt mondani ezeknek az embereknek, hogy nincs munka. Nagyon remélem, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor mindenkinek újra tudok segíteni. De az lenne a legideálisabb, ha nekik lenne újra munkájuk, és nem kellene segítséget kérniük.
Hasonló helyzetbe kerülve te kérnél valakitől munkát?
– Ha nem látnék más megoldást, igen.
Van körülötted slepp?
– Nem hagyom, hogy legyen, mert ebből a szempontból nem vagyok jó alany.
Hívtak a már a TV2-höz?
– Persze. De az érvek mindig az RTL Klub mellett szóltak. Gondolom, most azt is meg fogod kérdezni, nézem-e a műsoraikat. Igen, tisztában vagyok a munkájukkal. És mindig szomorkodom, hogy jobb lenne egy keményebb ellenfél, hiszen harcos, csatázós típus vagyok. De az utóbbi években sokkal kevesebbet kellett csatározni, mint azt szerettem volna. A klasszikus harcokban mindig mi győztünk, gondolok itt a délutáni talk-show-k versenyére az elmúlt évekből, a Celeb-Afrika párbajra, vagy a Vacsoracsata-Hal a tortán csatára.
Te próbáltál TV2-ős munkatársat átcsábítani?
– Soha, senkit. Műsorvezetőt egyáltalán, és háttérmunkást se. Inkább innen szoktak oda menni.
„Korántsem keresek annyit, amennyit gondolnak rólam”
Pletykáljunk. Igaz, hogy hamarosan újraindul a Győzike Show?
– Tervezzük a folytatást, hiszen amikor lekerült képernyőről a műsor, jeleztük, hogy csak szünetről van szó, a show folytatódhat.
Kik lesznek az X-Faktor zsűritagjai?
– Fogalmam sincs, hiszen még dolgozunk a zsűri összeállításán. Sok fontos jelöltünk van, de még nem hoztuk meg a döntést.
És a műsorvezetők?
– Egészen biztos, hogy Ördög Nóra és Stohl András. Azt gondolom, ha a Szombat esti láz és a Csillag születik esetében sem okozott gondot, hogy mindkettőben ők vannak, itt sem fog. Ezeknek a tehetségkutatóknak nagyon fontos eleme, hogy kik a műsorvezetői. Nyilván nem tőlük lesz sikeres a műsor, de sokat tudnak segíteni benne.
Amióta beléptem ide, és beszélgetünk, azon gondolkodom, hogy kívülállóként irigyeljelek-e a pozíciódért, a munkádért. Hiszen arról nem beszéltél még, hogy ez milyen áldozatokkal, esetleg stresszel jár.
– Abszolút irigyelhetsz, mert kalandos, mozgalmas és változatos az életem. A pénz miatt nem kell irigyelni, mert messze nem keresek annyit, amennyit az olvasók gondolnak. Ez nem jelenti azt, hogy rosszul, de a meséstől messze van, bármelyik bankszakember nagyságrendekkel többet keres nálam. Nem beszélve a BKV vezetőiről. (nevet)
Adott esetben a sztárjaid is többet visznek haza?
– Ne viccelj! Jócskán… Ami pedig a rajtam lévő teher- és stressz mennyiségét illeti, azért meg ne sajnáljon senki, mert nekem nagyon jó a teherbíró képességem. Persze ezt is meg kellett tanulnom. Láttam én már jóval kisebb teher alatt is összeroskadó embereket.
Hazaviszed a munkát?
– Nem. Amikor innen kilépek, igyekszem teljesen kikapcsolni. Eleve olyan hobbijaim vannak, ami nagyon távol áll ettől. Például motorversenyző vagyok. Ott biztosan nem gondolok másra, csak arra, amit épp csinálok, máskülönben meghalok.
Mit gondolsz, ha öt év múlva találkozunk, ugyanebben a székben fogsz ülni?
– Nem tartom lehetetlennek, de lehet, hogy egész más székben ülök majd. Öt év sok idő. Nézd, jövőre nagy valószínűséggel itt leszek. De öt év múlva… Ennyi idő annyi változást hozhat az ember életébe. Egyelőre azt sem tudom, hogy öt esztendő múlva vadul 3D tévézünk, vagy internetezünk-e. Vannak persze kísérleteink. A beszélgetés elején mondtam, hogy mással is foglalkozom. Annyit elárulhatok, hogy ezek közül az egyik a jövőkutatás. Mégpedig az, hogy mi és hogyan váltja majd fel a hagyományos képi és egyirányú televíziót. S az is kérdés, hogy egy ilyen nagy mogul, mint az RTL, maradhat-e és ha igen, akkor hogyan. A nagyon egyértelmű irányok sem láthatóak mindig tisztán. Az egyik oldal arról beszél, hogy a tv-nek leáldozott, és jön az internet – én egyáltalán nem így gondolom –, eközben a spájzból tör előre a 3D, ami egyelőre egy misztikus fogalom, de hamarosan valósággá fog válni.
Szöveg: Sándor András
Szólj hozzá a cikkhez!
A cikkhez még nem szólt hozzá senki, legyél Te az első! Vélemény írásához lépj be! Ha még nem vagy tag, regisztrálj a tv24-re!